|
A kevésbé hétköznapi hozzávalókat/fűszereket beszerezheted országszerte bioboltokban, illetve Budapesten a Lehel téri piac indiai fűszerboltjában vagy a Fővám téri Vásárcsarnokban.
Kókusztej
Hozzávalók:
2 dl tej
fél zacskó kókuszreszelék
Összekeverjük a tejet és
a kókuszreszeléket, forrásig
hevítjük, majd állni hagyjuk
húsz percig. Szűrjük át
a tejet, hogy a kókuszpéptől
megszabadítsuk.
Jámuna leves
8-10 személyre
Hozzávalók:
80 dkg fejes káposzta
20 dkg paradicsom
30 dkg cékla
30 dkg sárgarépa
20 dkg burgonya
1 csomó friss kapor
1 csomó petrezselyem
1/2 citrom
5 dkg vaj
2 dl házi tejföl
só
Tisztítsuk meg és vágjuk fel a zöldségeket.
A paradicsomot nyolcfelé, a többit 2
cm-es darabokra. A petrezselymet és a
kaprot késsel aprítsuk fel.
A felszeletelt céklát enyhén megsózzuk, a
citrom levével meglocsoljuk, és a vajon
egy kevés vízzel fedő alatt húsz percig
pároljuk.
Ezután hozzáadjuk a sárgarépát, majd
néhány percnyi párolás után beletesszük
a káposztát, és fölengedjük annyi vízzel,
hogy az egészet ellepje. Sózzuk meg, és
tegyük hozzá a kaprot.
Tíz perc főzés után hozzáadjuk a burgonyát
is, és az egészet puhára főzzük.
Adjuk hozzá a felvágott paradicsomot és
a tejfölt, majd szórjuk meg a felaprított
petrezselyemmel.
Maharadzsa leves 10 személyre
Hozzávalók:
3 dl surített paradicsom
2 dl búzadara
2 l tej
10 dkg vaj
2 dl tejföl
1 kiskanál édes pirospaprika
1 kiskanál kurkuma
2 kiskanál só
1 kiskanál cukor
A fűszer-összeállítás:
1 kiskanál reszelt gyömbér
3 kiskanál orölt mustármag
3 kiskanál orölt római kömény
3 kiskanál orölt koriander
2 felaprított csípos füzérpaprika
egy csipet asafoetida
Egyszerűbb
összeállítással:
Nem használunk tejfölt és kurkumát, és a megadott fűszer-összeállítás helyett ezt rakjuk
a darába:
1 kiskanál őrölt római kömény
1/2 kiskanál őrölt mustármag
1 kiskanál majoránna
2 felaprított csípos füzérpaprika
Tegyük fel a tűzre egy lábasban a sűrített paradicsomot. Tegyük bele az édes pirospaprikát, a kurkumát, a cukrot és a sót. Főzzük össze, majd az egészet tegyük félre.
Rakjuk a vajat a lábosba, olvasszuk fel, és pirítsuk meg benne a búzadarát. Pirítás közben keverjük hozzá a fűszer-összeállítást, és folytassuk a pirítást, míg a dara halványan
meg nem barnul. Ekkor vegyük le a tűzről.
Öntsük a paradicsomot a darához, és keverjük jól össze. Öntsünk hozzá a tejet is, és tegyük az egészet újra a tűzre.
Fedő alatt főzzük tizenöt percig. Gyakran keverjük meg.
Miután levettük a tűzrol, keverjünk hozzá tejfölt és néhány felszeletelt, friss paradicsomot.
Bengáli búzadarás főzelék (upma) 10 személyre
Hozzávalók:
1 kis kelkáposzta
1 kis karfiol
1 kg burgonya
4 dl búzadara
15 dkg vaj
2 evőkanál ghí
1 kiskanál csípős paprika
1 kiskanál őrölt feketebors
2 kiskanál majoránna
2 kiskanál köménymag
2 kiskanál római kömény
2 kiskanál ánizs
só
Vágjuk fel a megtisztított zöldségeket kis darabokra, és tegyük fel főni annyi vízzel, amennyi ellepi.
Olvasszuk fel a vajat egy edényben, és pirítsuk meg benne barnára a búzadarát.
Amikor a zöldségek már majdnem megfőttek, rakjuk hozzájuk a feketeborsot, a pirospaprikát, a majoránnát és a sót.
Tegyük a serpenyőbe a ghít, és pirítsuk meg benne a fűszereket a következő sorrendben: római kömény, ánizs, köménymag.
A pirított fűszerkeveréket (csonsz) öntsük a fővésben lévő zöldségekhez, és keverjük bele.
Amikor a zöldség megfőtt, tegyünk hozzá 8 dl vizet, és öntsük bele a megbarnított búzadarát.
Főzzük fedő alatt kis lángon, míg a dara meg nem fő. Időnként keverjük meg. Forrón tálaljuk.
Ha a végén paradicsomszeleteket keverünk bele, még finomabb lesz.
Csicseri borsó joghurttal
6 személyre
Hozzávalók:
3 dl csicseri borsó
4 dl joghurt
1 kiskanál őrölt csípős paprika
1 kiskanál őrölt feketebors
só
Megmossuk a csicseri borsót, majd egy éjszakán át áztatjuk annyi vízben, amennyi bőven ellepi.
Ugyanebben a vízben lassú tűzön, fedő alatt puhára főzzük.
Ha az ujjunk közt szét tudjuk nyomni a borsót, akkor már megfőtt. Vegyük ki a vízből, egy kicsit szárítsuk meg, majd zúzuk össze.
Keverjük össze a fűszerekkel, a sóval és a joghurttal.
Zöldborsó helyettesítheti a csicseri borsót.
Csicseri borsó pikánsan,
tálaljuk kadival,
6 személyre
Hozzávalók:
4 dl csicseri borsó
1 dl kókuszreszelék
1 citrom leve
6 evőkanál ghí
1 erős fűszerpaprika
1 kiskanál kurkuma
1 kiskanál római kömény
só
Áztassuk egy éjszakán át vízben a csicseri borsót.
Tegyük a vízbe a kurkumát és a sót, majd főzzük puhára a borsót. Ha megfőtt, vegyük ki a vízből.
Keverjük össze a citromlével és a kókuszreszelékkel.
A fűszerpaprikával és a köménnyel készítsünk masszalát (a ghíben pirítsuk meg a fűszereket), és keverjük a borsóhoz.
Megjegyzés: szárazbab vagy borsó helyettesítheti a cisceri borsót.
Földimogyorós rizs,
6 személyre
Hozzávalók:
3 dl rizs
6 dl víz
2 evőkanál ghí
1 dl tisztított földimogyoró
só
Mossuk meg nagyon alaposan a földimogyorót többször, váltott vízben. Tegyük hozzá a rizst, és forgassuk meg a ghíben.
Öntsük hozzá a vizet, sózzuk meg, és forrásig tartsuk nagy lángon. Fedjük le, és egészen kicsi lángon pároljuk puhára.
Indiai parj (sak) Rendszerint 10 személyre
Hozzávalók:
1 kg spenót
? kg burgonya
ghí a sütéshez
1 zöld erős paprika
2 kiskanál lepkeszegmag
1 kiskanál ánizs
1 kiskanál római kömény
3 kiskanál koriander
2 evőkanál ghí
só
Mossuk meg a spenótot, felvágni nem szükséges, csak a szárát távolítsuk el.
Vágjuk 2 cm-es kockákra a megtisztított burgonyát.
Tegyük a lábosba a ghít, és pirítsuk meg benne a köményt, az ánizst és végül a lepkeszegmagot.
A lepkeszegmag után röviddel tegyük hozzá a spenótot, fedjük le, és főzzük tíz percig. Közben többször keverjük meg.
Bő, forró ghíben süssük ki a burgonyát.t
Keverjük hozzá a kisült burgonyát a spenóthoz, és tegyük bele a felaprított zöld erős paprikát, az őrölt koriandert és a sót.
Fedő alatt főzzük öt percig.
Krémsajt friss tejszínből
Savanyítsunk meg friss tejszínt szobahőmérsékleten. Ez eltart vagy két napig. Töltsük a megsavanyodott tejszínt finom szövésű ruhába, s a négy sarkát összefogva, akasszuk fel és csöpögtessük ki a savót. Tömör krémsajt marad a zsákocskában.
Kurkumás burgonya
6 személyre
Hozzávalók:
10 közepes burgonya
4 evőkanál ghí
2 dl házi tejföl vagy joghurt
2 kiskanál római kömény
1 kiskanál ánizs
2 kiskanál kurkuma
1 hegyes, erős zöldpaprika
só
Bő, sós vízben, fedő alatt főzzük meg héjában a burgonyát. Amikor teljesen megfőtt, vegyük ki, húzzuk le a héját, és vágjuk 3 cm-es darabokra.
Tegyük a ghít egy lábasba més barnára pirítsuk meg benne a fűszereket a következő sorrendben: hegyes, erős zöldpaprika felkarikázva, római kömény, ánizs.
Ezek után tegyük a lábasba a felvágott burgonyát is (ezt is meg lehet pirítani a ghíben, úgy finomabb lesz), sózzuk meg, majd öntsük hozzá a tejfölt vagy a joghurtot. Szórjuk rá a kurkumát és alaposan keverjük össze.
Sült burgonya és karfiol joghurtban
4-6 személyre
Hozzávalók:
1 nagy karfiol
4 nagy burgonya
ghí a sütéshez
2 dl joghurt
1 evőkanál kurkuma
1/2 kiskanál reszelt gyömbér
1 ? kiskanál só
Mossuk meg és tisztítsuk meg a zöldségeket. A burgonyát vágjuk 2 sm-es kockákra, a karfiolt szedjük rózsáira.
Süssük ki külön-külön bő, forró ghíben a burgonyát és a karfiolt.
Alaposan keverjük össze a joghurtot, a fűszereket és a sót. Ezután vegyítsük bele a kisült karfiolt és burgonyát.
Más fűszerezéssel:
1 evőkanál pirospaprika
? kiskanál reszelt gyömbér
? kiskanál majoránna
Lap tetejére
|