Main

Nyári táborok 2016

A Krijá Jóga és a Meditáció a Jógikus Életmódban
Swami Anandananda Saraswatival (Olaszország)
2016. június 30-július 3.

A boldog és kiegyensúlyozott élet elérése a jóga célja. Az összes jógagyakorlat és technika ezt a célt szolgálja. Természetesen a boldogság és megelégedettség mindenki számára mást jelent, mivel eltérő személyiséggel és jellemvonásokkal rendelkezünk. Ez felismerve, a jógik eltérő jellegű technikákat fejlesztettek ki, hogy mindenki a saját beállítódásának és szükségleteinek megfelelő gyakorlatokkal érhesse el a célját. Így alakultak ki a jógaágak, és mindegyik jógaághoz rengeteg hatékony módszer tartozik.


Női létezés - jógikus és orvosi szemmel
Program nők számára
Július 8-10

Két sikeres kurzus után, és a túljelentkezések hatására úgy döntöttünk, hogy nyári tábort szervezünk a témában az érdeklődőknek és a vidéki részt vevőknek.
A kurzus eredeti célja az volt, hogy az eredeti tanításokat követő klasszikus jóga nyújtotta testi- lelki regenerálódás lehetősége mindenkihez eljusson. Javasoltuk minden korú nőnek, különösen tartós betegségben szenvedőknek, továbbá a műtétek utáni állapotokban is, amikor is a hatha jóga gyakorlatok még csak nagyon korlátozottan végezhetők.


Előrelépés szádhanával – a jóga következő szintje
Elvonulás Dr. Swami Mudrarupával and Swami Omgyanammal
Július 14-17.

A jóga alapja a gyakorlás, azonban csak kevesen ismerik ennek hiteles koncepcióját. Heti egy-két alkalom nem elég, és a gyakorlatok random váltogatása sem vezet eredményre. Sokan olyan gyakorlatokat végeznek csak, melyeket kedvelnek, nem pedig azokat, melyekre szükségük lenne. Még a rendszeres gyakorlás sem adja meg a kívánt eredményt, ha nem szisztematikus a megközelítés. A gyakorlás optimális módját azonban megadják az eredeti jógairatok.


Guru Púrnima ünnep – ingyenes program
Dr. Swami Mudrarupa Saraswatival és Swami Omgyanam Saraswatival
Július 19.

Téma: Az év legfényesebb éjszakája a júliusi telihold idején van. Ilyenkor még éjszaka is jól lehet látni, mert a Hold fényesen világít. Ez a telihold reprezentálja a gurukat, mestereket, akik a fényt jelentik a spirituális törekvő útján. A júliusi telihold napja ünnep a jóga gyakorlói, tanárai és tanulói számára. A jóga mestereit ünnepeljük, tisztelettel adózva előttük, hiszen nekik köszönhetjük, hogy ismerjük és gyakoroljuk a jógát, és jobbá tesszük vele az életünket. A tanítványok számára, akik beavatást kaptak mesterüktől a jógába vagy a szannjásza tradícióba, ez a nap a kapcsolat megerősítésének ideje is. Minden évben ez az a nap, amikor megújítjuk a kapcsolatot a guruval, aki vezet bennünket az úton. Úgy tartják, hogy ezen a napon a mesterekből árad az áldás minden nyitott szívű kereső felé. A Guru Púrnima napján színes, egész napos programmal várjuk az érdeklődőket, és számukra ebédet és vacsorát biztosítunk.


Önismereti Jóga Életmód Tábor
Nagy lépés a pozitív változásért
Július 27-31.

 

Téma: Vannak, akik az önmegismerés céljával választják a jógát. Mégis, legtöbben csak a jóga fizikai gyakorlatait végzik, így legfeljebb a testüket ismerik meg, de nem érnek el mély és tartós változást a gondolkodásukban, szokásaikban, viselkedésükben. Pedig ezekre van szükségünk ahhoz, hogy elérjük a jóga eredeti célját, a boldogságot az életünkben. Ehhez önmegismerésre és önfejlesztésre van szükségünk. Az elismert nemzetközi jógaiskola, a Bihar School of Yoga ezért kidolgozott egy egyedülálló módszert, ami megadja számunkra a szükséges önismeretet. Ez a módszer a SWAN, ami nem csak részletes önismereti térképpel látja el a gyakorlóját, hanem egy meditációs technikán keresztül lehetőséget ad az önfejlesztésre is.


Akhanda Kirtan - augusztus 6-7.
24 óra non-stop mantraéneklés

A program: Az akhanda szó jelentése szüntelen, szakadatlan, a kirtan pedig mantrák éneklése. Az akhanda kirtan jógikus gyakorlat, spirituális szádhana. 24 órán keresztül mantrákat éneklünk, ami rendkívüli változást hoz az energetikai rendszerben és a tudatosságban.  A jógik nagyra tartják és rendszeresen végeznek ilyen gyakorlatot. Swami Satyananda Saraswati ezt mondja a kirtanról: „A zenében akkora erő van, hogy felszabadítja az egót. A kirtanon keresztül elérheted a spirituális tapasztalás tetőpontját. Nem a jóga vagy valamilyen más eszköz által, hanem csakis a kirtannal részesülhetsz az Isteni látványában.”